Családállítás

A Hellinger-féle családállítás

Bert Hellinger felfigyelt arra, hogy testi-lelki bajaink kialakulását nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak sorsával. Mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan energiamező, amelyben mindenki benne foglaltatik, aki csak a kiterjedt családhoz, az ún. klánhoz tartozik, akár tudunk a létezéséről, akár nem. A tagokból összeállt új egészt Hellinger „családi léleknek” nevezi. A tagokból összeállt új egész, mint minden rendszer, több mint részeinek összege, és megvannak a maga működési mechanizmusai. Ebbe a nagy egészbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud.

A családállítás története

Hellinger a nyolcvanas évek második felében kezdte el a családállítás kidolgozását. A pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis, és a családterápia módszereit saját eseteinek alapos tanulmányozásával és megfigyeléseivel ötvözve túllépett a hagyományos nyugati pszichológia megszokott fogalmi keretein, és új módszerével rövid időn belül igen látványos sikereket ért el. A kilencvenes években Németországban, 2000-től pedig világszerte futótűzként terjedt el a szisztemikus-fenomenologikus rendszerterápia, közismertebb nevén a Hellinger-féle családállítás ill. családfelállítás nevű módszer.

A Hellinger-féle családállítás módszere

A Hellinger-féle családállítás ennek a mezőnek a megkérdezése. A külföldi és a hazai tapasztalatok szerint a családállítás rendkívül erőteljes, pontos és hatékony. Egyrészt új fényben láttatja az életünket nehezítő bajokat, betegségeket, kudarcokat, másrészt lehetővé teszi, hogy ezeket a terheket sokszor a katarzisig is mélyülő érzelmi átéléssel mintegy letegyük. Mindez csoportos és egyéni foglalkozás keretében is megtörténhet.
A családállítás Hellinger saját, és a módszer kidolgozásában aktívan résztvevő, főleg pszichoterapeuta kollégáinak megfigyelésein alapul. Mindezzel szinte egy időben kezdett el foglalkozni az angol biológus és filozófus Rupert Sheldrake az összetartozó lények, az állatcsoportok tagjai, az állat és gazdája, és az összetartozó, egymással kötődésben élő emberek között is létező láthatatlan összeköttetéssel. Az ő elmélete szerint ez egy energiamező, melynek köszönhetően az egyedek, ill. az egyének a távolból is tudnak egymásról. Hogy ez az egymásról való tudás létezik, arról sokunknak van saját tapasztalata. Sheldrake mindezt számos, a nyugati tudomány kritériumainak is megfelelő kísérlettel bizonyította (ő morfogenetikus mezőknek nevezi az összetartozó élőlények közötti láthatatlan hálót).

A Hellinger-féle családállítás alapköve: a családi lélekben uralkodó törvények

Hellinger megfigyelései szerint a családi lélekben, ill. mezőben szigorú törvények uralkodnak, melyek, ha megsérülnek, generációkon keresztül negatív hatással vannak a család tagjaira. Hellinger a „szeretet rendjeinek” nevezi őket, mi a magyarban a „törvények” szót találtuk a megfelelő kifejezésnek.
Az odatartozás joga: a Hellinger-féle családállítás első törvénye szerint a kiterjesztett család (a klán) minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Ez a jog sokszor sérül: van, hogy valakit ténylegesen kitagadnak, mert mondjuk a család morális értékeinek nem megfelelő dolgot követett el. Olyan is van, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fáj az emléke. Így próbálhatják meg pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emlékét a családi köztudatból, úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyerek energetikai lenyomata ott van a mezőben, csak a viselkedés szintjén van űr a helyén. Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10. terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik iker egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy egy csomó marad belőle a placentában. Az is lehet, hogy a megszületett gyerekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt. Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy valakink szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Ezzel az illető sorsát tagadjuk ki – az ember és a sorsa pedig a családállítás rendszerében elválaszthatatlan egymástól.
A hely törvénye: A Hellinger-féle családállítás elvei szerint ebben a rendszerben minden egyes családtagnak megvan a maga helye (vesd össze a puzzle/kirakós játékkal: csak akkor jó a kirakott kép, ha mindegyik darabkája megvan, és mindegyik a saját helyén van), és csak a saját helyén élhet jól. Az ember a szülőjétől kapja az életet. Ezért számára mindig a szülő a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, (pl. aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, pártot fog és tanácsot ad), vagy a szülőjénél is nagyobbnak éli meg magát (pl.: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől), akkor élményszinten egy vagy két generációs létrafokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Így nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és stresszessé válik. Élményeiből hiányzik a gyerek-lét, amit majd nagy valószínűséggel a párkapcsolatában fog megpróbálni pótolni. Rend van vízszintes irányban is: az azonos generációs létrafokon állók között van első, második, harmadik, sokadik aszerint, hogy ki hányadikként érkezett a családi rendszerbe. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat az ember felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer mintegy „jóváteszi”.
A kiegyenlítődés törvénye: Hellinger zseniális meglátása szerint a családi, ill. rendszerlélekben egy teljesen igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik: ha a tagok közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás. Úgy él, mintha azt mondta volna a lelkében:

„Kedves szülőm, nagyszülőm, rokonom, inkább én viszem helyetted ezt a nehéz sorsot, mint Te.”
„Ha menned kellett, akkor követlek – a betegségbe, a rossz sorsba, a halálba.”
„Majd én átélem helyetted a nehéz érzelmeidet”
„Ha Te nem lehettél boldog, akkor én se leszek az.”
„Ha kitagadtak, majd én képvisellek.”
„Majd én vezekelek helyetted.”

Ha a Hellinger-féle törvények ismeretében vizsgáljuk meg, hogy miért nem sikerül úgy élnünk, ahogy szeretnénk, nagyon gyakran derül ki az, hogy a családunkban megsérült a rend, a családállítás három törvényének valamelyike, és a rendszerben, azaz a családi lélekben beindulnak a kiegyenlítő (jóvá tevő) akciók és működésmódok. Más szóval működésbe lép a Hellinger-féle rendszer-lelkiismeret, melynek megnyilvánulásaként pl. egy gyerek kezd el érthető okok nélkül rosszul élni, vagy valamilyen testi-lelki tünetet mutatni. Mivel ilyenkor az okok nem a saját élettörténetben vannak, mindaddig eredménytelenek maradhatnak a testi és lelki kezelések, amíg a fenti rejtett, tudattalan fogadalom a napvilágra nem kerül, és fel nem oldódik. A ma még újszerűnek ható módszer eddig számos terápia-rezisztens esetben hozott gyors és látványos javulást. Sokszor megszűntek a saját élettörténet alapján érthetetlen depressziók, teljesítménybeli és kapcsolati kudarcsorozatok, öngyilkossági hajlamok, és amennyiben még nem alakultak ki gyógyíthatatlan irreverzibilis változások, a testi betegségek is javultak.

Mi számít a családállításban nehéz sorsnak?

Nézzünk néhány példát, milyen esetekben valószínű, hogy beindul a rendszer-lelkiismeret, és egy később született próbálja meg „jóvátenni” azt a rosszat, ami a felmenőjét érte. Azaz, mi számít a Hellinger-féle családállítás rendszerében életbevágóan nehéz sorsnak: Ilyen, ha valaki nem tudott megszületni, vagy megszületett, de viszonylag hamar, az élet delelője előtt meghalt. Ha valakit nagy, életbevágó sorscsapások és veszteségek értek, ha valaki nagy bűnt követett el, és vezekelnie kellett vagy kellene, ha valakit ténylegesen kitagadtak vagy mintegy töröltek a családi köztudatból.

Kik tartoznak Hellinger rendszerében a klánba, azaz a családi lélekbe?

A testvéreink – mégpedig az összes, mindegyik, akikkel az egyik szülőnk közös. A szülők és az ő testvéreik, a nagyszülők és testvéreik, esetenként a dédszülők, továbbá a szülők, nagyszülők, dédszülők házassága előtti fontos kapcsolatok. Ez az ember-, ill. lélekcsoport az, akinek a sorsa, úgy látszik, össze van kötve egymással, akár tudnak egymásról a tagok, akár nem. Viszonylag újszerű és meglepő tapasztalás, hogy milyen erős tudattalan kötést eredményez az, ha valakinek a „számlájára” születtünk. Ehhez egy kis kitérőt kell tennünk: Minden olyan párkapcsolatban, ahol felmerül, hogy a két ember együtt adja majd tovább az életet, kialakul a kötődés nevű lelki kapocs, melynek sokszor kevés köze van a szeretethez vagy a szerelemhez, azoktól teljesen függetlenül létezik. Ha egy ilyen kötődés bármilyen oknál fogva és bármilyen események keretében megszűnik, az a léleknek fáj – ismerjük a rossz házasságok végét jelentő váláskor a várt megkönnyebbülés helyett átélt mély fájdalmat. Ha a szülőm vagy a nagyszülőm előző kapcsolata átadja valamilyen oknál fogva a helyét annak az embernek, akitől az életem van – például meghal, és ezzel teszi szabaddá a helyet, vagy valamiért nem sikerül együtt maradnia vele -, azzal ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én legyek. Mivel egy kötődésből kiszakadni fáj, ezért ezzel a fájdalommal ő is árat fizetett az életemért. Ezzel a fájdalommal nyeri el az illető a helyét a kiterjesztett családunkban, azaz ahogy Hellinger nevezi, a klánunkban. Ő is „hozzánk tartozik”, és jár neki, hogy áldozatát elismerjük, és tisztelettel elfogadjuk.

Az életünk ára

Minden ember számára a szülei és a családja jelenti az élete szempontjából a legfontosabb köteléket. Mégis az a szó, hogy „a családom”, sokak számára jelent fájdalmat, haragot, hiányérzetet. Van, hogy egy sorsátvállalás áll az útjában annak, hogy egy gyerek a család részének érezhesse magát. Van, hogy a szülők sorsátvállalásai, az ő történetük nem engedi, hogy ideális környezetet biztosítsanak a gyereküknek, aki így csak sok hiány és fájdalom árán tud felnőni. Ha pedig az ember nem tudja érzelmeiben is átélni, hogy kapott egy életet, és úgy kapta, ahogy azt adni tudták, akkor gyökértelenné és boldogtalanná válik. Valami mindig hiányozni fog, mégpedig valami nagy és lényeges. Ám, ha látja, hogyan alakítja minden ember életét a Sors nevű nagyhatalom, az övét ugyanúgy, mint a szüleiét, hogyan működnek az élet, a szeretet és a rend törvényei mindannyiunk életében, akkor talán megérti, hogy mindent megkapott tőlük, amit csak adni tudtak. Amit pedig nem tudtak megadni, ami fájt, hiányzott, az az élete ára. Talán sikerül a szívével is megértenie, hogy a gyökereiből kapja meg mindazt, ami az élethez kell, testének anyaga, lelkének energiái szülein, nagyszülein, dédszülein és azok szülein keresztül érkeztek el hozzá. És ha tudattalan gyereki szeretetből nem gondolja, hogy más sorsát és érzelmeit kell cipelnie, akkor leteheti az átvett sorsot, kezébe veheti a saját életét, és csinálhat belőle valami nagyon jót, hogy családtagjai lássák, érdemes volt továbbadni neki. A legnagyobb ajándékot, amit ember csak embernek adhat.

Csoportos családállítás

Egyéni családállítás személyesen, vagy online

Barlangomba lemegyek